A Magyar Posta jelene, jövőképe. Budapest, 2004.

FÓRUM A POSTÁSOK SZAKMAI EGYESÜLETÉNEK SZERVEZÉSÉBEN

2002-ben veszteséges társaságot vett át a jelenlegi menedzsment, amit 2003-ban nyereségessé tett. Pénzügyi szempontból stabil a Magyar Posta helyzete. Közeleg azonban a 2009-es év, amikor a postai piac teljesen nyitottá válik. Addig piacorientált, korszerű, ügyfélcentrikus postát kell teremteni, amely képes a piac jelentős részét megtartani. Ezt szolgálja a Magyar Posta modernizációs programja, amelynek sikere a posta túlélésének alapfeltétele – hangsúlyozta a Postások Szakmai Egyesületének június 3-ai budapesti fórumán Szabó Pál vezérigazgató, aki előadásában részletesen és kritikusan elemezte a társaság jelenlegi helyzetét, s felvázolta jövőképének fő vonásait. A vezérigazgató élénk érdeklődéssel kísért előadása után Szűts Ildikó humánerőforrás vezérigazgató-helyettes az aktuális humán feladatokról tájékoztatta a népes hallgatóságot.

Szabó Pál emlékeztetett rá, hogy 2002-ben több mint 7 milliárd forintos éves üzemi veszteséget felhalmozó társaságot vett át, amely 3,6 milliárd forintos eredménnyel zárta a következő, 2003-as esztendőt. Ebben az árbevétel növekedése mellett döntő szerepet játszottak a társaság vezetésének intézkedései.

A Magyar Posta számára létkérdés, hogy felkészüljön a 2009-ben bekövetkező teljes piacnyitásra – mondta Szabó Pál. Ezt szolgálja a folyamatban lévő modernizációs program. Idén januártól átalakult a társaság igazgatási-irányítási struktúrája, melyben előtérbe került az üzletorientált működés. Megkezdte működését az Országos Logisztikai Központ, beindítása azonban nem várt gondokkal járt. A vezérigazgató kritikusan elemezte a felmerült problémák előzményeit, körülményeit és a jelenlegi helyzetet. Sürgette a minőség, az átfutási idő további javítását.

A modernizáció másik közismert elemét, a kisfalvak mobil postával való ellátását olyan sikertörténetnek nevezte, amely méltatlanul áll támadások kereszttüzében. Több mint ötszáz kisközségben, ahol eddig nem volt postaépület, most a lakosok előszobájáig jön a mobil posta, amely egy közepes település postájának szolgáltatási kínálatát hozza házhoz. De kényelmesebbé teszi a szolgáltatások igénybe vételét olyan kisfalvakban is, ahol korábban rövid ideig nyitva tartó fix posta működött. Ahol tavaly bevezették a mobil postát, az érintettek többsége elégedett a működésével. Ahol most vezetik be, ellenérzésekkel fogadják, pedig törvényes, jó, és az ott élők életkörülményeit javítja.

A 600-2000 lélekszám közötti települések postáiról szólva a vezérigazgató elmondta: Európa számos országában van rá példa, hogy külső közreműködőkkel oldja meg a posta a küldemények felvételét, s a rendszer jól működik, mindenki elégedett vele. Magyarországon is megfontolandó a gazdaságtalanul működő fix postahelyek problémáinak ilyen típusú megoldása. A helyi önkormányzatok akaratával ellentétben azonban nem tesz a Magyar Posta lépéseket.

Szabó Pál hangsúlyozta: a Magyar Posta nem kíván megválni pénzügyi szolgáltatásaitól, nem akarja azt privatizálni, valamely banknak átadni. A posta vezetése megbeszéléseket folytat az Erste Bank vezetésével arról, hogyan fejleszthető tovább a Postabankkal 16 éve meglévő együttműködés. Kizárt, hogy az Erste Bank átvegye a posta pénzügyi szolgáltatásait, inkább abban érdekelt, hogy a postai hálózatban jól értékesíthető új pénzügyi szolgáltatásokat dolgozzon ki, amelyeket a Magyar Posta dolgozói értékesíthetnek a postákon.

A privatizáció eshetőségéről szólva kifejtette: a Magyar Posta nem termel akkora eredményt, ami vonzóvá tehetné pénzügyi befektetők számára. Az egyetemes szolgáltatási kötelezettség sem olyan tényező, amely a befektetők álmává tenné a társaságot.

A fórum második felében Szűts Ildikó vezérigazató-helyettes a Magyar Posta aktuális humánpolitikai kérdéseiről szólt. Sorra vette azokat a célokat, amelyeket a szervezetfejlesztés előtt kitűztek, és őszinte, kritikus elemzést adott a változások eddigi tapasztalatairól. Kifejtette: most a változások konszolidációjának időszaka következik, azután folytatódik a változás, hiszen a modernizációs program végrehajtása több éves folyamat.

Tomecskó Tamás