Küldöttközgyűlés. Budapest, 2010. május 27.

2010. május 27-én tartotta meg a PSZE a szokásos éves beszámoló küldöttközgyűlését Budapesten.

A Postások Szakmai Egyesülete küldöttközgyűlését Dr. Oláh László örökös-tiszteletbeli elnöknyitotta meg. Megállapította, hogy a küldöttközgyűlés határozatképes. A szavazati joggal rendelkező küldöttek száma: 45, megjelent 36. A Küldöttközgyűlés napirendjét a küldöttközgyűlés jóváhagyta, a jegyzőkönyv hitelesítésére Lányi Jánost és Vízerné Molnár Piroskát, a jegyzőkönyv vezetésével pedig Lukács Angélát kérte fel.

2010-05-27-kgy-02

Dr. Horváth Sándor elnök a 2009. évi munkáról szóló beszámolójában megköszönte az elmúlt évi tartalmas szakmai rendezvényeket, a változatos programokat a területi-, szakterületi szervezeteknek és tagcsoportoknak országszerte. A rendezvények elősegítették a Magyar Posta modernizációs programjának megértését, megvalósulását. Az országos szakmai konferenciákon résztvevők létszáma minden alkalommal meghaladta a 100 főt, olykor 140-et is, ami bizonyítja, hogy szükség van a színvonalas szakmai fórumok rendezésére.

2010-05-27-kgy-03A taglétszám nőtt, az Elnökség megvizsgálja, hogy a postapartnerek hogyan vonhatók be a jövőben az egyesület munkájába. Fontos lenne a fiatalság bevonása is, különösen mert az Eurojumelages felkérésére 2011-ben a Fiatalok Nemzetközi Találkozójának házigazdája Budapesten a PSZE lesz.

Az egyesület elnöksége megvizsgálta a közhasznúsági fokozat elérhetőségét, és javaslatot tesz az Alapszabály néhány ponton történő változtatására. Közhasznú egyesületként több lehetőség nyílik pályázatokon részt venni. 2010-ben első ízben kérte az Egyesület az SZJA 1%-ának felajánlását a PSZE számára a postások körében. Új jogi tagokkal is bővült az egyesület (JNT Security Kft., Postaautó Duna ZRt.). Az NCA felhívására támogatás iránti pályázatot nyújtott be az egyesület 2010-ben, és 300 ezer forint működési támogatást nyert.

A Magyar Postával közös kiadásban 2009-ben 3 alkalommal jelent meg a Posta című szakmai folyóirat. Az Egyesület hírei folyamatosan hozzáférhetőek a posta.hu/psze honlapon.

Az országos elnökség rendszeresen ülésezett, meghatározta és irányította a szervezet munkáját, programjait.

2010-05-27-kgy-04A PSZE kiegyensúlyozott és tartalmas együttműködést tart fenn a Magyar Posta Zrt.-vel, az Erste Bank Hungary Nyrt.-vel, a Magyar Posta Biztosító Zrt.-vel, a Nemzeti Hírközlési Hatósággal, a JNT Security Kft.-vel és a Postaautó Duna Zrt.-vel. A partnerek anyagilag és tartalmilag is támogatják az egyesület munkáját.

A nemzetközi kapcsolatok terén – Eurojumelages-ban – jelentős a PSZE elismertsége. A szervezet egyik alelnöke dr. Oláh László, a PSZE örökös tiszteletbeli elnöke. Nemzetközi szakmai napot tartottunk az euró bevezetésére való felkészülésről (az MNB és a Szlovák Posta szakembereinek előadásával), a gazdasági válság postai piacra gyakorolt hatásáról. Az egyesület életében 2009-et nyugodt, kiegyensúlyozott és eredményes évnek tekinthetjük.

Nagyné Haja Mária Kelet-magyarországi területi elnök bemutatta a szervezet múlt évi egyesületi munkáját:„Kézbesítési Szakmai Nap Hatvanban” – a Heves megyei tagcsoport szakmai fórumának előadója Berkes György igazgatóhelyettes volt, aki a kézbesítésmenedzsment feladatairól, a kézbesítéssel kapcsolatos aktualitásokról tartott tájékoztatót. „Egy este az OLK-ban” – júliusban 49 Bács-Kiskun megyei postás látogatást tett az Országos Logisztikai Központban, ahol Fazekas Attila központvezető ismertette a Központ alapításának körülményeit, az üzembe helyezést, a technológiai folyamatokat. „Szakmai nap Kiskunhalason” – Kiskunhalas 1 posta dolgozói 2009. augusztus 14-én ünnepelték a helyi postaállomás megnyitásának 220. évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódva rendezte meg szakmai előadását a PSZE Bács-Kiskun megyei tagcsoportja. „A posta partneri hálózat jelene és jövője” – a Hajdú-Bihar megyei tagcsoport szervezésében Debrecenben 2009. szeptember 10-én szakmai fórum volt, amelyen postapartneri beszámoló is elhangzott egy olyan vállalkozó részéről, aki több postamesterséget működtet. „Alakossági banki, befektetési és biztosítási piac válságkörnyezetben: a Posta és a stratégiai partnerek válaszlépései” – ebben a témakörben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tagcsoport 2009. november 27-én területi szakmai napot tartott Jászberényben felkért külső előadók részvételével. „Szakmai Nap Szegeden” – a PSZE Csongrád megyei szervezete tartott szakmai fórumot, a terület szenior tagjaival közösen. A kelet-magyarországi szervezetek rendezvényeiket megyei bontásban rendezik, de azokon a társmegyék PSZE tagjai is részt vesznek. A Délalföldi Postatörténeti Alapítvány Tóth László elnök szervezésében sok fontos és szép eseménnyel gazdagította a területi PSZE napokat.

Zsuppán Géza nyugat-magyarországi területi elnök úgy vélte, 2009 valóban jelentős év volt, mintha most találta volna meg igazi helyét a PSZE. Több szakmai napot és szakmai kirándulást tartottak, nagy érdeklődéssel, például a kézbesítés aktuális kérdéseiről a munkaruha-védőruha témával kiegészítve, sikeres fórumot rendeztek Balatonalmádiban a minőségi reklamáció kezeléséről, a hálózati szakmai napon az ügyfélhívó rendszerről, a pénzbefizetések feldolgozásának kérdéseiről. Szakmai kirándulást tettek a NPKÜ-ben, a szigetvári video-kódolóban és Győr 1. postán.

Vízerné Molnár Piroska a Központi területi szervezet elnöke elmondta: elmúlt évi tevékenységük aktívan és nagy érdeklődésre számot tartva zajlott. 2009 júniusában a Budapesti tagcsoport Ópusztaszerre, a Nemzeti Történeti Emlékparkba, a Feszty-körkép megtekintésére szervezett kirándulást, ahol megtekintették a „Régi idők postásainak emlékére” című emléktáblát és a postatörténeti kiállítást. (Posta, postáskisasszony szobája, Puskás Tivadar emlékszoba, szabadtéri postajármű bemutató). „Két postát egy csapásra” – a Pest megyei szervezet postalátogatásra hívta tagjait decemberben, két felújított postát néztek meg (Duna Plaza, Tatabánya).Növelték a taglétszámot, elhatározták, hogy a tagcsoport bontást megszüntetik és egységes területi szervezetté alakultak.

Lányi János az LRÜ területi elnöke örömmel számolt be a tavalyi év két jeles, országos PSZE napról, amelyet az LRÜ szervezet indított útjára és koordinált, egyik „Az Országos Logisztikai Központ 5 éve ”, másik „A járművek üzemeltetése és alkalmazása a Magyar Postán” címmel. A logisztikai szervezet taglétszáma is nőtt.

Dr. Kertész József (Bánóczi Katalin a Szenior tagozat vezetője nevében) a Szenior Tagozat három jeles rendezvényéről számolt be. Ezek közül kettő szakmai előadás volt, egyiket Krutki Józsefné dr. LÜÜ üzletágvezető asszony, a másikat Berkes György igazgatóhelyettes tartotta. A harmadik rendezvény egy szakmai-kulturális kirándulás volt Kiskunhalasra.

Pakó Mihályné EB-tag (dr. Schütt Margit elnök képviseletében) tagjaként ismertette a PSZE elmúlt évi gazdálkodásáról az Ellenőrző Bizottság megállapításait. Az Ellenőrző Bizottság szerint az egyesület tevékenysége és gazdálkodása a jogszabályoknak megfelelő és eredményes volt 2009-ben.

2010-05-27-kgy-05Szivi Lászlóáltalános vezérigazgató-helyettes üdvözölte a küldöttközgyűlés résztvevőit. Kiemelte. a Magyar Posta vezetése számára fontos az a munka, amit a szakmai egyesület tagjai és tisztségviselői végeznek. Az egyesület a postásság múltját is ápolja, és a jelennel foglakozva építi a jövőt, a népszerű és sikeres Szakmai Napok rendezésével. Nagyara értékelte a PSZE és az MP Zrt. jó kapcsolatát, a PSZE sikeres szakmai rendezvényeit, a szenior tagozat aktivitását. Szerinte az Egyesület olyan szakmai vitafórummá alakulhat, ahol más postai tevékenységet végzők is részvételt kérhetnek. Javasolta Junior tagozat létrehozását. Fontos tagozat lehet a jövőben a postapartnerekként dolgozó „postásság” is. Javaslatok a szakmai fórumok témáihoz: a Magyar Pota e-koncepciójának bemutatása, információtechnológusok meghívása az egyesületbe előadásokkal, nemzetközi példákkal, postások diplomamunkáinak megjelentetése a Posta című szaklapban, a Posta vezetésével együttműködve szakmai pályázatok kiírása. Támogatja újabb jogi tagok felkutatását és bevonását az egyesület szakmai életébe, javasolta a beszállítókat is megkeresni. Nagyobb propaganda megvalósítását és a nemzetközi kapcsolatok további fejlesztését ajánlotta. Felajánlotta, hogy az MP Zrt a pályázatfigyelő rendszere segítségével segíti a PSZE pályázatokon való részvételét.

Biczó István ügyvezető igazgató kiegészítéseket fűzött az Egyesület 2009. évi zárszámadásáról és 2010. évi költségtervéről szóló előterjesztés értelmezéséhez, és kérte az előterjesztést elfogadását.

Tóth László Jelölő Bizottsági elnök ismertette az őszi tisztújító küldöttközgyűlés lebonyolításának fontos állomásait, az ütemtervet, illetve kiemelte, hogy a meghatározott időpontok pontos betartása és a választási szabályzat ismerete elengedhetetlen a zökkenőmentes választásokhoz. Minden egyesületi tagnak jó munkát kívánt az előkészítéshez és a tisztújításhoz.

Molnár Sándor főtitkár az Alapszabály néhány ponton történő módosítására tett javaslatot. A módosításra az Egyesület közhasznú szervezetként történő bejegyzése érdekében van szükség.

A előterjesztésekről szóló vitában többen is szót kértek.

Kis Pál Jenő a Logisztikai PSZE szakterülettőljavasolta, hogy a közhasznúsági fokozathoz kapcsolódóan az egyesület az elnevezését is változtassa meg, például Postai Szakmai Egyesület névre, ami szélesebb fogalom lenne, mint a Postások Szakmai Egyesülete.

Sári Géza az Üzleti PSZE szakterülettől az e-fejlődés bemutatását és használatát javasolja a postai szakmai cél és az egyesületi cél összekapcsolásával. Videofelvétel készítését is javasolta a szakmai napokról, amelyek felkerülhetnének a Teamwebre.

Demeter Lászlóné BAZ megyei tagcsoportvezető jónak tartaná a HelpDesken keresztül PSZE hírlevelet küldeni a tagoknak, illetve a leendő tagoknak.

Dr. Lovászi József a Magyar Posta elmúlt 20 évéről szóló „Két évtizedünk” című könyv szerkesztőjeként fontosnak tartotta megemlíteni, hogy sok egyesületi tag vett részt a cégtörténeti kiadvány megírásában. Véleménye szerint az egyesület névváltoztatását alaposabban át kell gondolni, és a döntést későbbi időpontra tenni.

Dr. Oláh László a vitát követően kérte a Küldöttközgyűlés dokumentumainak (elnöki beszámoló, EB-jelentés, 2009. évi zárszámadás, 2010. évi költségvetés, tisztújitó küldöttközgyűlés előkészítésének ütemterve, alapszabály-módosítás) elfogadását. A küldöttközgyűlés egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadta az előterjesztett dokumentumokat és határozati javaslatokat.

2010-05-27-kgy-07Ezt követően dr. Horváth Sándor –az Országos Elnökség javaslata alapján – PSZE Díjakat adott át az egyesületi munkában való több éves, kiemelkedően eredményes tevékenység elismeréseként.

Arany fokozatú PSZE-díjat kapott Bánóczi Katalin, Dömötörné dr. Ács Katalin, Wenczel Csilla, ezüst fokozatút Barcsai Sándorné, Dézsi Sándor, Fábry Klára, Lányi János és Lukács Angéla.

2010-05-27-kgy-06A vitában elhangzott hozzászólásokra reagálva dr. Horváth Sándor elnök elmondta, hogy a PSZE névváltoztatását nem utasítja el, bár költséges egy névváltás, ettől függetlenül az őszi tisztújító közgyűlésig az országos elnökség vitassa meg a javaslatot, mérlegelje a pro és kontra érveket.

Dr. Oláh László örökös-tiszteletbeli elnök a Postások Szakmai Egyesülete XVIII. küldöttközgyűlését berekesztette.