Fókuszban a liberalizáció. Celldömölk, 2007. június 14.

Fókuszban a liberalizáció címmel a Vas-, Veszprém- és Zala megyei aktív postás munkavállalók részére szakmai napot szerveztünk Celldömölkre. 2007. június 14-én 40 fő hallgathatta meg Zsuppán Géza és Fábics Miklós köszöntőjét, majd ezt követően Dr. Szebeny Botond, Báló Imre és Bognár Ildikó előadását.

PSZE_Celldomolk_006A nemzetközi üzletág vezetője Dr. Szebeny Botond ismertette azt a sokrétű munkát, melyet a liberalizáció 2009-es időpontjának elhalasztásával kapcsolatban folyattak. Tájékoztatást adott az Európai Unió alapelveiről a postai szektor jellemzőiről a Magyar Posta uniós lobbytevékenységéről, valamint a 9 nemzeti postai szolgáltató által létrehozott EPICURE csoport megalakulásáról, (melynek jelenleg már 13 tagja van,) s ennek köszönhetően a lobby tevékenység mind szélesebb körben való kiterjesztését biztosítja. Munkájuk eredményeként mind valószínűbbnek látszik a 2012-es piacnyitás, így a Magyar Postának több ideje marad a felkészülésre.

PSZE_Celldomolk_004Báló Imre az igazgatóság Lakossági ügyfelek osztályának csoportvezetőjének előadása szorosan kapcsolódott az előtte elhangzott témához. Gyakorlati oldalról mutatta be mit is jelent a posta számára a liberalizáció, a piaci feltételek megváltozása. Külföldi postaigazgatások magyarországi fejlesztéseinek bemutatásán keresztül hívta fel a figyelmet milyen veszélyekkel kell számolni, szembe nézni, illetve alkalmazkodni a piac kihívásaihoz az ügyelek igényeihez. Előadásának mottója egy idézet volt: „ Az a sikeres üzletember, aki megtartja a régit, amíg az jó, és máris megragadja az újat, amint az jobb a réginél.” (R.P.Vanderpoel)

PSZE_Celldomolk_002A levélszekrény figyelés tapasztalatait, fontosságát Bognár Ildikó osztályvezető mutatta be. Elmondta, hogy a konkurens cégek tevékenységének ismerete a posta számára elengedhetetlen. Ezért az igazgatóság területén a figyelő szolgálatot 2005 március 1-jétől 56 posta 283 munkatársa végzi. Két év alatt 70 adatlap érkezett be, melynek alapján 29 esetet jeleztek a Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala felé. A bejelentések alapján az NHHH 6 esetben hozott elmarasztaló határozatot.

Zsuppán Géza igazgatóhelyettes az előadóknak megköszönte a felkészülést az érdekes előadásokat, illetve a hallgatóság érdeklődését és a feltett kérdéseket. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben újabb előadásokon, rendezvényeken találkozhat a Nyugat-magyarországi Tagcsoport érdeklődő tagjaival.

Wenczel Csilla