Világnapi megemlékezés. Szentes, 2004. október 7.

2004. október 7-én Szentesen a PSzE szegedi területi csoportja postai világnapi ünnepséget szervezett.

A PSZE-tagokon kívül meghívták a szentesi civil szervezetek több képviselőjét. A postatörténeti visszatekintésen túl napjaink postai helyzetéről is áttekintő képet adott az ünnepség szónoka, Tóth László PSzE területi elnök.

- Változó korunk természetes velejárója, hogy a postával szembeni igények módosulnak - hangoztatta ünnepi beszédében Tóth László. - A néhány évtizede még megszokottnak tűnő szolgáltatások és értékcikkek emléke ma még elevenen él az emberekben, de az új generációk már nem ismerik. Hisszük azt, hogy a múlt ismerete segíti a jövő formálását, ezért is került az ünnepély Szentesen megtartásra, s ezért örültünk a postás dolgozók mellett a helyi lakosság érdeklődésének.

A rendezvény iránt érdeklődő szentesi lakosok a néhány órás rendezvény alatt többet tudtak meg a postáról, mint előtte több év alatt. Külön élmény volt számukra a történeti emlékkiállítás megtekintése.