Könyvbemutató és szakmai nap. Budapest, 2016. december 1.

A Postások Szakmai Egyesülete és a Postamúzeum közös szakmai napot rendezett Budapesten „A TRICIKLIVEL KEZDŐDÖTT” című, postai gépjárműtörténeti könyv bemutatása alkalmából.

a-tricikilvel-kezdodott-konyvborito-2016-minA rendezvény apropóját az “A triciklivel kezdődött” című, gazdag tartalmú, igényes kivitelű, hiánypótló szakmatörténeti könyv bemutatása adta. Ehhez kapcsolódtak előadások a motorizáció múltjáról, jelenéről és jövőjéről, valamint egy modellkiállítás régi és mai postaautókról, továbbá a Járműtelep 1928-ban épült garázsépületének megtekintése.

A szakmai napon megjelent nagy létszámú hallgatóságot Dr. Horváth Sándor PSZE elnök köszöntötte.

Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója bevezetőjében méltatta az egykori Magyar kir. Posta szerepét a hazai műszaki innovációban, mivel a világon elsők között alkalmazott gépjárműveket a postaszállításban, így például motoros tricikliket a levélgyűjtésben és autókat a fővárosi küldeményszállításban a XIX-XX. század fordulóján, sőt elektromos autói is voltak az 1920-as évek végén. Ma arra törekszik a társaság, hogy környezetkímélő gépjárműveket szerezzen be (elektromos és hibrid autók).

Kisfaludi Júlia, a Postamúzeum igazgatónője és Marótiné Koczur Györgyi, a Maróti Könyvkereskedés és Könyvkiadó Kft. ügyvezetője a postai szállítás motorizációjának történetét feldolgozó könyv megszületésének körülményeiről beszélt.

a-triciklivel-kezdodott-konyv

Hídvégi János, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum munkatársa, a könyv egyik szerzője eredeti fotókkal és írásos dokumentumokkal illusztrált előadást tartott arról, milyen körülmények között, milyen akadályok leküzdése révén születtek meg 1902-1905 között a a Magyar királyi Posta által megrendelt, Csonka János tervezte magyar postaautók. Hídvégi János prezentációja megtekinthető a linkre kattintva: Az első postaautók

Dr. Emőd István docens,  a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárművek és Járműgyártás Tanszékének tanára a jelen és a közeljövő alternatív hajtású gépjárműveiről tartott előadást. Dr. Emőd István prezentációja megtekinthető a következő linkre kattintva: Alternatív hajtóanyagok

Molnár Tamás, a DanubeTruck Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója az IVECO haszongépjárművek fejlesztésének legújabb eredményeiről, legkorszerűbb termékeiről és a folyamatban lévő fejlesztések irányairól tájékoztatta a hallgatóságot.

Molnár Tamás előadásának prezentációja megtekinthető a következő linkekre kattintva: Innovációk és trendekIVECO-1-videó, IVECO-2-videó

Az előadásokat követően a szakmai nap résztvevőinek Békési Lajos, országos szállítási központ-vezető bemutatta a Magyar Posta Zrt. által beszerzett új járműtípusokat, majd pedig a központi járműtelep 1928-ban épült hatalmas, több emeletes garázsépületét, valamint Csonka János autótervező mérnök emléktábláját a járműtelep szociális épületének előcsarnokában.

A rendezvény helyszínén alkalmi kiállítás keretében megtekinthette a közönség Berta János postatörténeti autómodelljeit is.

Böngésszen tovább!