A 25 éves PSZE ünnepi ülése. Budapest, 2017. december 14.

Megalakulása utáni 25. évét zárta idén az egyesület, amely 1992-ben alakult. Ez alkalomból jubileumi évzáró megemlékezésre került sor Budapesten, a Benczúr Házban. 

Az országos elnökség és a felügyelőbizottság tagjai mellett meghívást kaptak az egyesület egykori alapítói, tisztségviselői, munkatársai, tevékenységének korábbi és mai támogatói.

A résztvevőket Dr. Horváth Sándor elnök köszöntötte.

Ezt követően az egyesület alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke és nemzetközi kapcsolataiért felelős vezetője, Dr. Oláh László emlékezett vissza a 25 évvel ezelőtti megalakulás körülményeire, az egyesület megszervezésének időszakára, majd pedig életének főbb eseményeire. Kiemelte, milyen értékes szerepet játszott a PSZE abban, hogy az érdeklődő egyesületi tagok, postás dolgozók megismerjék a világ postai fejlődésének tendenciáit, a Magyar Posta jövőképét és a Posta fejlesztésének mindenkori irányait, a feladatokat, beleértve az európai postai piac liberalizációjára való felkészülést, valamint annak életbelépése és kiteljesedése utáni, piaci versenyhelyzetben végzett szolgáltatások fejlesztését is. Megemlékezett arról is, hogy az egyesület az európai posták hasonló egyesületei által létrehozott Eurojumelages tagjaként is aktív szerepet vállalt az elmúlt évtizedekben. (Dr. Oláh László ünnepi beszédének szövege)

Ezután Dr. Kovács József, a Debreceni Postaigazgatóság nyugalmazott igazgatója emlékezett az egyesület elmúlt 25 évére. Felidézte a PSZE megalakulása előtti éveket is, méltatta az egyesület tevékenységét, szólt az országos postás konferenciák szakmai és közéleti szerepéről, külön is kiemelve az 1994. évi Országos Postás Konferenciát, aminek a Debreceni Postaigazgatóság volt a házigazdája. (Dr. Kovács József visszaemlékezésének szövege)

Végül Dr. Horváth Sándor, egyesületünk elnöke emelkedett szólásra. Kiemelte, hogy a PSZE ma is a megalakulásakor kitűzött célok szellemében dolgozik. Sok eredményt ért el az elmúlt 25 év alatt, de olykor útkeresések is jellemezték életét, hiszen többször változott a Magyar Posta stratégiája, szervezeti felépítése és együttműködő partnereinek köre. A PSZE igyekezett a maga eszközeivel elősegíteni a Magyar Posta korszerűsítését és követni annak változásait. Reményét fejezte ki, hogy a következő években, évtizedekben is eredményes munkát végez majd az egyesület és tagsága. 

 

A jubileumi megemlékezés pezsgős koccintással és születésnapi torta elfogyasztásával zárult.

Dr. Oláh László örökös tiszteletbeli elnök és Dr. Horváth Sándor elnök emléklappal köszönte meg az egykori és mai vezetők, munkatársak, testületi tagok, aktivisták és támogatók áldozatos munkáját.

A jubileumi megemlékezés meghívottai ezután részt vettek a PSZE, a Postakürt Alapítvány, a Postamúzeum és a Benczúr Ház által "Adventi Szalon" címmel közösen rendezett koncerten.